DELUXE

Kürtőskalácsba töltött fagyi Nutellával, Túró Rudival

A blogon tavaly jelent meg egy írás, amely megmutatta, hogy immár Amerikát és Európa számos országát hódította meg a magyar kürtőskalács, amelyet szó szerint fagyitölcsérként használtak. Hogy még inkább fokozzák az élvezetet, Nutellával is megkenték a kalácsok belsejét, tejszínhabot halmoztak a tetejére és így kínálták. IDE kattints, ha a tavalyi bejegyzést látnád. 

A “kürtőskalács fagyi” a prágai Good Food Coffee and Bakery nevű helynek köszönhetően tett szert világhírnévre, az ő nevüket itt is meg kell említeni.

Egy évet kellett várnunk, hogy az őrület úgy istenigazából berobbanjon Magyarországra is. A héten ellátogattunk egy magyar, egy szegedi cukrászdába, amely egy kisebb manufaktúra: az alapoktól a mestermű édességig, minden az orrunk előtt készül. A pult mögött gyúrják a szorgos lányok a tésztát, sodorják rá a sütőrúdra, a karamellbevonatot képző cukormázba pörgetik, hogy aztán szintén az orrod előtt lásd a folyamatot, ahogy kisül a tészta. 

És itt kezdődik az igazi mestermű, amit te komponálsz meg, hiszen te döntöd el, mi kerüljön a kalácsodra és a kalácsodba. A kürtőskalácsot belül bőven megküldik Nutellával, de ha te azon UFO-k közé tartozol, aki nem szereti a Nutellát (létezik ilyen egyáltalán?), kérhetsz áfonya- vagy eperlekvárral megbolondított tésztát is. Meg kell jegyezni a tészta vegán, tejérzékenyek is fogyaszthatják. 

Erre kerül a retró, csavaros fagyi, gépből. De nem ám úgy, mint a multinál, hogy a közepe lyukas: itt a fagyi legalább három gombócnak felel meg. 

És itt még nem áll meg az ízorgia (bár én ott a helyszínen az ízorgazmus szóval éltem). A fagyiba ugyanis friss gyümölcsöket, karikákra nyisszantott Túró Rudit, a manapság oly divatos Oreo kekszet, vajkaramellát, fehér csokit, csoki csokit, étcsokit – vagy amit csak a képzeleted és az egyre inkább korgó gyomrod diktál, kérhetsz. Non plusz ultra a cukorszórat, a tejszínhab vagy az ilyen-olyan öntet, itt már igazán durvul a dolog. 

Lefotóztuk az egész folyamatot: a tészta gyúrásától a kész fagylaltig. Jutalmul megehettem a fotómodellt, amely Nutellával kent kürtőskalács volt, banánfagyival töltve, Túró Rudival, gyümölcsökkel, cukorszórattal és csokoládéöntettel megküldve. 

Gyerekek, azóta csorog a nyálam. 

Helyszín, Szeged, Kígyó utca 2. Street Cakes – facebook elérhetőség, további információk: IDE kattints!

Képek: saját

 

 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Instagram oldal: IDE kattints

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!