DELUXE

A legkreatívabb étlap válogatós gyerekek számára

Az hagyján, hogy ha nagy ritkán étterembe megyünk, a tízéves kisfiam konkrétan ötvenhárom percen keresztül választ, mit is szeretne – de az anyja is szintén zenész. Elénk kerül az étlap, rajta 120 féle főétel és addig olvasgatjuk, míg totálisan besokallunk, a pincér már ötször jön oda hozzánk várakozó félmosollyal, mire teljesen megborulunk és rendelünk rántott sajtot vegyes körettel.

De a nagyobb cukrászdákban nyáron sem jobb a helyzet: próbáltatok ti már fagylaltot választani például a soltvadkerti cukrászdában? Ahogy minimum kétszáz féle fagyicsoda van? Én komolyan nem is értem a többi embert, meg a többi családtagomat: bemennek és három másodperc után képesek választani. Én viszont feltartom a sort, ízlelgetem magamban a lehetséges típusokat, édesre vágyom-e, vagy gyümölcsös, savanykás ízre, az sem mindegy. Aztán persze mögöttem már hőbörög a sor, néhányan ott nyüzsögnek az aurámban, úgyhogy gyorsan rendelek valamit, amit már akkor megbánok, így még ötször mondom azt a végtelen türelmet mímelő pultos lánynak, hogy “ne, ne, mégis inkább citromot kérek”. 

Nos, nekem és a fiamnak fixen bejön az az étlap, amelyet az egyik honlap talált egy pennsylvaniai étteremben. 

A gyerekmenük így néznek ki (jelzem, simán lehetne ez a felnőtt menü is):

Nem tudom menü 3,5 dollárért (valójában hot dog sült krumplival)

Nem érdekel menü 4 dollárért (valójában rántott csirke sült krumplival)

Nem vagyok éhes menü 3,5 dollárért (valójában grillezett sajt sült krumplival)

Azt nem szeretném menü 3,5 dollárért ( valójában halrudacska sült krumplival)

honest-kids-menu-deli-pennsylvania-1

Forrás: Boredpanda

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!