DELUXE

Teleszemeteljük a Holdat is

Már nem egyszer mutattam nektek olyan fotósorozatot, amely azt mutatja, mennyire beborítja lassan a Földet az ember általi hulladék, de hogy a Holdon is szemetelünk? Bizony, javíthatatlan népség az ember. Ráadásul igazán furcsaságokat hagytunk már ott azon a másik, ember járta bolygón. 

(Előzmény bejegyzés: ne csodálkozzunk, ha a Földet lassan megfojtja a szemét, IDE kattints!)

Neil Armstrong és Buzz Aldrin, az Apollo 11 utazói például 12 pár holdjáró bakancsot hagytak ott, mivel visszautazásukkor könnyíteniük kellett űrhajójuk súlyán.

moon1

Amit a képen látsz nem más, mint a vizelet- és székletgyűjtő zacskó. Az űrhajósok 96 zacskónyi, teletöltött cuccot hagytak odafent, ami teljesen logikus: minek is cipelték volna vissza? 

 

 

moon2

A legbájosabb Holdon hagyott mementó nem más, mint két golflabda. Az Apollo 14 egyik űrhajósa, Alan Shepard lelkes golfjátékos volt és mindenképp ki szerette volna próbálni a golfot a Holdon (tényleg, mennyire laza!) – de nem számolt azzal, hogy az alacsony gravitációtól egyetlen labda is több száz méterre repül. Mivel elgyalogolni nem volt kedve a labdákért, azok azóta is ott várják valahol.

 

 

moon3

Borzongatóan kedves és megható: egy családi fénykép a Holdon. Az Apollo–16 misszió egyik asztronautája, Charles Duke felvitt magával a Holdra egy családi fotót, ami őt, feleségét és két gyereküket ábrázolja, és otthagyta a felszínen. A kép negyven éve fent van, örök emléket adva az űrhajós családjának. Micsoda érzés lehet erre a képre csak rágondolni is!

 

 

moon4

Ez egy 8 centis alumínium szobor, a belga Paul Van Hoeydonck szobrász alkotása, ami az Apollo 15-el és David Scottal került a Holdra. (Nem a plakett az, előtte ott van a kis űrhajós figura, nézd csak meg jól!) Az Elesett Űrhajós nevű szobornak elvileg állnia kellett volna, ahogy azt a művész elképzelte, de az asztronauta a képek tanúsága szerint a kicsi űrhajós lefektette a Hold felszínén. Ebből aztán akkora nemzetközi botrány kerekedett, hogy csuda!

 

 

moon5

Forrest Myers amerikai szobrász találta ki, hogy korának hat neves művészét megkéri, alkossanak valami egészen kicsi dolgot, a lekicsinyített rajzokat pedig egy vékony kerámia lapra karcolják fel. Többek között Andy Warhol is belement a felhívásba, viszont a NASA kategorikusan kijelentette, hogy ezt a lapocskát nem fogják felvinni a Holdra. A művészek az Apollo-12 egyik mérnökét kérték meg – persze egy soha meg nem erősített, de nem is cáfolt legenda szerint – hogy csempéssze a kerámialapot az űrhajó azon részébe, amely fent marad a Holdon. Ez tehát szintén fentről figyel, de az elmúlt évtizedekben nem találták meg.

 

 

moon6

 

Forrás: Vox.com

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Instagram oldal: IDE kattints

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Sirály Király says:

    Nem vagyok se fizikus, se matematikus, se geológus.
    De a felsorolt tárgyak – becslésem szerint – egy négyzetméteren elférnének. A Hold felszínének területe nagyjából: 4 X 1O a hetediken km2, ami emberi aggyal fel nem fogható területnagyság!!!
    Nem szabad szemetelni! De, hogy tizmillárdad részre azt állítani, hogy “tele” , nem túlzás egy kicsit???

  2. Tünde Melinda Puding Szászy says:

    A lobogós képnél az az árnyék nem a holdjáró kis parabolája vagy micsodája ?

  3. Kovács Mihály says:

    igaza van ferencnek. a visszatéréshez nem tudtak volna felvinni annyi üzemanyagot.csak a föld elhagyásához kell az űrhajó súlyának 1000szeres súlyú üzemanyag.ahold gravitációja a föld harmada. tehát még 333tonna üzemanyag kell avisszatéréshez. plusz a korrigálás.ez fizika. tehát akkor járt amstrong a holdon amikor én.

  4. Ferenc Zsidai says:

    Szerintem ezekkel nem szemetelhettük a Holdat, mivel le sem szálltunk még rá. Emlékszem még a hetvenes években milyen szenzáció volt, hogy két űrben lévő egység sikeresen összekapcsolódott, ami az előtt nem volt. Na már most, a Holdra leszálló egységnek annyi üzemanyaggal kellett leszállnia, hogy a Földre vissza tudjon jönni. Szerintem ez elképzelhetetlen. A másik verziónál is üzemanyaggal kellett leszállni, de elvileg kevesebbel, de azt nem tudom elképzelni, hogy a Hold körül keringő anya úrhajóval a Holdról felszállva újra összekapcsolódjon a leszálló egység. Amúgy a képek közül hiányoltam az elvileg magukkal vitt holdjárót, mert gondolom azt sem vitték vissza, mert a földre szálláskor egy kis kabinban összegörnyedve tértek vissza.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!