DELUXE

Nem a papír a lényeg: hat híresség, aki diploma nélkül vált milliárdossá

Olyan klisékkel kezdeném ezt a bejegyzést, miszerint nem a ruha teszi az embert, vagy nem a papír köti össze a házasságokat és akkor máris oda lyukadtam, hogy vajon az, hogy valakiből híres, sikeres, hovatovább milliárdos lesz, még véletlenül sem függ a diplomától. Az is egy papír, főleg itthon, de ez már egy másik téma, ráadásul kellőképp kényes téma. 

Mutatok nektek hat ember, akik az üzleti világban vagy a szórakoztatóiparban váltak sikeressé és vagyonuk igazán szemmel látható összeget ért el, hála kitartásuknak, tehetségüknek és annak a ténynek, hogy jókor voltak jó helyen.

Coco Chanel

Halálakor nyolcmillió dolláros vagyona volt, de gyerekkorában árvaházban nőtt fel, aztán apácák tanították varrni. További iskoláztatás nélkül nyitotta meg első kalapüzletét, és kezdte el megálmodni saját kreációit. A kis kalaposlányból hamarosan divatikon lett, aki parfümöket, ruhákat, kozmetikumokat adott el a világ felső tízezerének.

Nőknek szóló jelmondatait azóta is idézzük: IDE kattints, hogy feltöltődj általuk!

BBkD0T1.img_

 

Bill Gates

Csak egyszer érnénk meg végre, hogy nem ő a világ leggazdagabb embere. Pedig úgy repült a Harvardról, hogy öröm volt nézni. A kicsi Bill viszont igazi kocka volt, imádta a számítógépes programokat, de hamar elege lett a Commodore gépekből és aztán voilá, jött a Microsoft. Nyolcvanmilliárd dolláros vagyona elképzelhetetlen, ha én havonta akkora bevételhez jutnék, amennyit ő egy másodperc alatt keres, már az is rendben lenne. 

bill-gates

 

Mark Zuckerberg

A Facebook atyja elfelejtette befejezni a Harvardot, mert a fentiekben bemutatott Bill Gates cége, a Microsoft figyelt fel rá. Mark lassan lekörözi a híres elődöt, vagyona immár harmincmilliárd dollárt tesz ki. 

mark-zuckerberg

 

Steve Jobs

A 2011-ben elhunyt Apple vezér, Steve Jobs is mindössze fél évet járt főiskolára. Cégét 21 évesen alapította, halálával tízmilliárd dollárnyi örökséget hagyott maga után.

BBkDbbT.img_

 

Ralph Lauren

Ő két évig koptatta egy gazdasági főiskola padjait Manhattenben, de aztán fogta magát és bevonult a seregbe. 1964-ben kezdett el dolgozni egy nyakkendőgyárban. (Pár éve a fiam, talán úgy négy évesen, azt mondta, ha felnő, zokniárus szeretne lenni. Elnézvén Coco Chanelt, aki kalapboltosként kezdte, vagy Ralph Laurent, akinek nyakkendőgyárban indult a pályafutása, optimista vagyok a saját gyerekem jövőjét illetően.)

BBkD8yx.img_

 

James Cameron

1978 óta forgat, legismertebb filmjei a Terminátor, a Titanic vagy az Avatar, pedig neki sincs diplomája. Unalmasnak tartotta a főiskolát, így beállt teherautó sofőrnek. Aztán rájött, máshol célravezetőbb megmutatni a világnak, hogyan kell 700 millió dolláros vagyonra szert tenni.

BBkD0Uj.img_

forrás: businessinsider

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Instagram oldal: IDE kattints

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!