DELUXE

Szépségversenyek szomorú szemű kislányokkal, beteg lelkű szülőkkel

Az itt közölt fotósorozatban 4-7 éves kislányok láthatók.

A babázás helyett édes jó anyjuk szépségversenyekre cipeli őket, ahol úgy kell viselkedniük, mint a felnőttek, versenyhelyzet okozta stresszben kínlódnak, nem játszhatnak, az arcukat kikészíti a tonnányi smink, ami elfedi az amúgy természetes szépségüket és bájukat. Azt már meg sem említem, hogy van, akinek ennyi idősen már plasztikai sebész kése alá kellett feküdni, mert nem túl eléggé duzzadt az ajka, vagy kellőképp fitos az orrocskája. Nem tudom, mi a nagyobb bűn: szülőként ilyennek kitenni a kisgyereket, vagy az orvosnak mindezt – nyilván nagyon jó pénzért és fű alatt – megtenni.

Ezek kislányok, akik nem tudják, hogy áldozatok. Mellettük szülők, akik kergetik saját álmaikat és nem tudják, mekkora bűnt csinálnak. Sokkoló fotók szomorú szemű és kötelezően vicsorgó “mosolyú” kislányokról.

Az utolsó kép mindent visz, nézzétek meg a sok maci között a szomorú, legörbülő szájú kislányt is.

szépség4

szépség1

szépség2

szépség5

szépség3

szépség7

szépség9

 szépség10

szépség6

szépség12

fotók: universalroyalty.com

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!